A Market Építő Zrt. palettáján több szempontból is különleges ez a projekt: a nem hétköznapi nagyság, a szűk határidő, a gyors iparágban működő megrendelő mind komoly kihívások elé állítják a kivitelezőket.

A 2021 tavaszán elrajtolt projektben 135 hektáron épül akkumulátorgyár a dél-koreai tulajdonú SK Innovation számára a Fejér megyei Iváncsán a Market Építő Zrt. kivitelezésében, a beruházás 2022 utolsó negyedévében éri el a teljes készültséget. A kivitelezők számára nem kis kihívást jelent, hogy az indulástól kezdve mindössze 13 hónap áll rendelkezésre a kulcsrakész átadásra.

 

Az új akkumulátorgyár megvalósítása három ütemben történik, valamennyi ütem több részegységből épül fel. Az első ütemben egy évi 30 GWh gyártási kapacitású, lítiumion-akkumulátor előállítására alkalmas gyár, és egy évi 48 MW (megawatt) hőteljesítményű, gázüzemű tüzelőberendezés – négy gázkazán és egy gőzkazán – létesül.
 


A Market Építő Zrt. munkája a projekten rendkívül komplex és sokrétű, már a kezdeti munkafázisoktól jelen van a területen, a vállalat végezte többek közt:

    •    a teljes terület előkészítését,
    •    a 80 hektáron végzett nagytömegű földmunkákat,
    •    a cölöpalapozást,
    •    a szerkezetépítést,
    •    továbbá a komplett külső munkálatokat, köztük az út- és közműépítési, illetve kertészeti munkálatokat,
    •    illetve valamennyi épület teljes statikai és építészeti munkarészének kivitelezését.
 
Ezek a munkálatok mintegy 400 millió euró értékben készülnek el. Az említett munkálatokon kívül a gépészeti és erősáramú feladatokkal, valamint a technológiával összefüggő munkákkal az SK Innovation koreai cégeket bízott meg.
 


Az ország legnagyobb mobil betonkeverője dolgozik a projekten
 
A hazánkban egyedülálló projektet nem mindennapi volumenek jellemzik: a beruházás részeként összesen 22 darab épületet valósít meg a Market, amelyek alapterülete összesen 151.000 m2, a teljes épületszint területe pedig 279.000 m2. Ez nagyon komoly méretnek tekinthető az ipari beruházások területén. A kivitelezés során 85.000 köbméter előregyártott elemet, 9.000 tonna szerkezeti acélt és több mint 10.000 tonna betonacélt építenek be. A felhasznált betonacél összhossza 1950 km, ami több mint a Budapest-London távolság!

Ezen felül közel 90.000 m2 homlokzatot, 176.000 m2 belső szendvicspanel falat építenek be, valamint közel 140.000 m2 ipari padlót kivitelezőnek/kiviteleztek.

A projekt megfelelő haladásáról és a kellő mennyiségű beton biztosításáról az ország legnagyobb mobil betonkeverője gondoskodik, amellyel óránként akár 17 betonmixer is megtölthető. Ez a betonkeverő 150m3/óra kapacitással üzemel, emellett pedig van egy másik, 60m3/óra beton előállítását biztosító keverő is a terepen. Ezek a betonkeverők október óta napi 10 órában 90-100 %-os kihasználtsággal működnek. Az eddig előállított beton mennyisége ennek megfelelően eddig már több mint 220.000 köbméter.
 


Példátlan számú toronydaru segíti a határidőre való elkészülést
 
Jelenleg a nagy épületek homlokzati komplettírozása, valamint a kiszolgáló épületek szerkezetépítése zajlik, illetve több helyen már megindultak a szakipari munkák, tehát valamennyi munkafolyamat párhuzamosan zajlik. Ez nagyon alapos organizációt és nagyfokú pontosságot követel kivitelezői oldalról. A Market részéről a projekten dolgozók létszáma 900 fő körül mozog.

A projekt méretét jól szemlélteti az is, hogy a területen összesen 21 darab toronydaruval és 12 darab mobildaruval van jelen a Market. Esetenként 500 tonnás mobildarut is bevet a kivitelező a különféle szerelésekhez.

A földmunkagépek számát tekintve csúcsidőben összesen 38 darab kotrógép, 10 darab dózer és 105 darab tehergépkocsi dolgozott a helyszínen, hogy időre sikerüljön a nagytömegű földmunkák részprojektjét teljesíteni. A cölöpözés során Magyarországon rekordszámba menően 14 géplánccal fúrtak – hazánkban erre korábban még nem volt példa. Nem csak a cölöpözőgépek száma igazi csúcsteljesítmény, de az általuk lefúrt cölöpök száma is: a területen összesen 136 kilométernyi cölöppel, három hónap alatt biztosították az épületek kivitelezését. A területen jelenleg 231 darab munkagép biztosítja a gördülékeny munkavégzést.

A projekt során különösen nagy kihívást jelentett a háromszintes, nagy teherbírású födémekkel taglalt gyártócsarnokok kivitelezése, melyek nagyon komplex tervezést és szerelési szekvenciákat kívántak meg.
 


Komoly versenyben nyerte el a Market a munkát
 
Az új létesítmény a koreai vállalat legnagyobb európai gyáraként épül meg. A Market Építő Zrt. erős versenyben nyerte el a projekt építését, többek közt japán, osztrák és magyar cégekkel versenyezve a munkáért. Ez is jól mutatja, hogy a Market ebben a méretben meghatározó építőipari szereplő: professzionalizmusával, műszaki és technológiai apparátusával, szakmai hozzáállásával, eltökéltségével és nem utolsósorban a határidőkhöz való szigorú hozzáállásával.

A fejlesztéseknek köszönhetően az SK Innovation autóipari akkumulátorgyártó kapacitásai rövid időn belül megsokszorozódnak, ezáltal Magyarország és Európa elektromos mobilitásban betöltött szerepe is felértékelődik a következő években.

A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani.   

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tudásmegosztó platformot indított a Market Építő Zrt.

Tudásmegosztó platformot indított a Market Építő Zrt.

A vállalat által létrehozott BIMForShare elnevezésű új felület egyfajta BIM kézikönyvként funkcionál majd, az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára.

A minimalizmus esztétikája
  • 2022-04-27 09:00
  • Deco

A minimalizmus esztétikája

YAMA Budapest étterem a Bara Akos Daniel Architects and Design Studio tervezésében.

Halad az ország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása

Halad az ország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása

A Market nem mindennapi volumenekkel van jelen:14 cölöpöző géppel, 28 toronydaruval, 136 kilométernyi cölöppel és az ország legnagyobb betonkeverőjével valósítja meg a projektet.

Hirdetés