Fejlesztésekkel indul az év a Semmelweis Egyetemen

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén.

Az egyik kormányhatározat szerint idén megkezdődik az egyetem klinikai tömbjeinek fejlesztése, ennek érdekében a kormány három ingatlant is vásárol a Tűzoltó utcai Elméleti Orvostudományi Központtal szemben. Így egy közel 16 ezer négyzetméteres oktatási infrastruktúra-fejlesztésre nyílik lehetőség. A kormány támogatja a Semmelweis Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjeinek bővítését is.

A kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének január végéig kell javaslatot tennie a két tömb telephelybővítésére és infrastruktúra-fejlesztésére, mindezt a klinikai oktatás, kutatás és az ahhoz kapcsolódó betegellátás minőségének javítása érdekében. Ez teszi majd lehetővé, hogy az egyetem Kútvölgyi úton működő klinikái 2019 végéig kiköltözzenek a Kútvölgyi kórház épületéből, mert azt az Észak- és Közép-budai Centrum, az új Szent János Kórház és Szakrendelő veszi át egy másik kormányhatározat szerint. A határozat rendelkezik a Pulmonológiai Klinika kiköltözéséről is a Szent János Kórház területéről, a klinika június 30-tól az egyetem felújított, Tömő utcai épületében működik tovább. A kormány által biztosított 1,5 milliárd forintból megújul a külső klinikai tömb részét képező épület, de az összeg fedezi a klinika teljes eszközparkjának költöztetését is.

Bővítik a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját is. Ennek érdekében a kormány felhatalmazta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős minisztert, hogy vásárolja meg a tömbbel szomszédos egyik társasházat, valamint intézkedjen egy, a klinika tulajdonában álló másik épület korszerűsítéséről. A kabinet döntése értelmében a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projektre szánt keretből idén 565 millió, jövőre pedig 3 milliárd 196 millió forintot a városmajori klinika transzplantációs részlegének bővítésére, a műtéti épület részleges átépítésére és a Határőr út 18. szám alatti épület korszerűsítésére fordítanak.

A Semmelweis XXI Fejlesztési Projektet azért hívták életre, mert az egyetemen különösen nagy problémát jelent, hogy bár egyre több külföldi hallgató választja az intézményt, közülük sokan hagyják el azt az elméleti képzést követően, a gyakorlati képzést már más egyetemen veszik igénybe. Ahhoz, hogy ebben érdemi változás legyen, növelni kell az általános képzési kapacitásokat, bővíteni és korszerűsíteni az infrastruktúrát, mert a fővárosi kórházakhoz hasonlóan rossz állapotban lévő klinikák semmilyen értelemben nem biztosítanak megfelelő környezetet a gyakorlati oktatás számára.

A kormány döntött az egyetemhez tartozó Pető András Kar (korábbi Pető András Intézet) fejlesztéséről is. Ehhez a szakmai koncepció kidolgozása az emberi erőforrások miniszterének feladata, ugyancsak január 31-i határidővel. Egy tavaly novemberben megjelent kormányhatározat szerint a Gyógyszerésztudományi Kar korszerűsítésének részeként létrehozzák a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot az évek óta kihasználatlan, egykori Bakáts téri kórház épületében - olvasható a Magyar Időkben.

forrás: MTI

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mint a mesében: Eiffel Műhelyházként született újjá az Északi Járműjavító

Mint a mesében: Eiffel Műhelyházként született újjá az Északi Járműjavító

Kőbányán lehet az operajátszás új budapesti centruma.

Mobil konténerkórház épül Kiskunhalason

Mobil konténerkórház épül Kiskunhalason

Hétfőn kezdődik a 150 fő befogadására alkalmas intézmény építése.

Budapest új kedvence lehet a Bagatelle Gardenhouse

Budapest új kedvence lehet a Bagatelle Gardenhouse

A Bagatelle Gardenhouse – az egykori Semler villa – felújítása.

Hirdetés