A kültéri és a 25-ös medence kész, már épül a versenymedence.

Új szakaszhoz érkezett a Zalaegerszegi Városi Uszoda építése: tavasszal befejeződött a kültéri medence kivitelezése és elkészült a 25 méteres, hatsávos, 407 négyzetméter vízfelületű medence, és a hozzá tartozó három kültéri zuhanyzó is.

Jelenleg egyszerre zajlanak a II. és III. ütem munkái: felújítják az Ady utcai strand főépületét, illetve épül az új, fedett uszoda háromszintes épülettömbje a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) követelményeinek megfelelő 50 méteres, tízsávos versenymedencével. A kivitelezés hamarosan látványos fázisba ér a versenymedence és a második, azaz medenceszinti szerkezetek, például a lelátó, az épített jakuzzi és a 38,5 m hosszú rácsostartók elkészítésével, a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében.

A frissen elkészült kültéri medence

„A megrendelő Zalaegerszegi Önkormányzat fontos alapelve volt, hogy a gyors rajt-cél győzelem helyett a fair play elve határozza meg a tervezési, illetve a kivitelezési programot is: az ütemezéskor elsődleges cél volt annak biztosítása, hogy a zalaegerszegiek számára az úszásoktatás, a tehetséggondozás és rekreáció zavartalan legyen – mondja Kádár Mihály, a TSPC tulajdonos-ügyvezetője. – Örömmel segítettük az uszodahasználókat fókuszban tartó gondosságot építészeti megoldásainkkal, melynek a leglátványosabb eleme a kültéri sátor elhelyezése, illetve a tervezői hátteret biztosító BIM-technológia, melynek segítségével a munkánk gyorsabb, a projekt tervezhetősége pontosabb és költséghatékonyabb lett.”

Ahogy Kádár Mihály említi, az önkormányzat a beruházás megvalósításának időszaka alatt is szükségesnek tartotta az úszómedence biztosítását a Zalaegerszegi Úszó Klub, Zalaegerszegi Triatlon Klub, az iskolák tehetségei, valamint a gyógyászati céllal úszók igényeinek kielégítésére.

Az I. ütem a szükséges uszodatechnológiával, a fűthető sátorfedéssel, a kiszolgáló öltöző és vizesblokk-konténerekkel, valamint szintén ideiglenesen kialakított parkolási renddel zökkenőmentesen át tudta venni a bontásra kerülő régi uszodaépület feladatait.

„A zalaegerszegi uszoda modern építészeti és uszodatechnológiai megoldásai mellett azért is különleges, mert sok egyedi, 21. századi szempontot vettünk figyelembe a tervezéskor” – mondja Huszár Attila, a TSPC projektvezető építésze és Ábrahám Krisztina projektkoordinátor. „Fontos volt például, hogy az úszásoktatást a szülők kényelmes körülmények között követhessék, miközben ők is pihenhetnek – ez több, korábban épült magyar uszodaépületben sajnos máig nem lehetséges. Maximális mértékben biztosítottuk az uszoda akadálymentességét, amely a közlekedést segítő megoldások mellett a burkolatválasztában is fontos szempont volt. Számos olyan részletet terveztünk meg, amelyek különleges élményt nyújtanak – ilyen lesz például az uszodatéri kiszolgálópulttal rendelkező büfé, a gyerekek tanmedencéjébe készülő mozaik vagy a kültéri vizes játszótér.”

A TSPC tervezői fontosnak tarották, hogy az egerszegiek által kedvelt művészi részletek helyet kapjanak az új városi uszodában: a modern épületben a felszerelt medencék, a strand és az azt övező tájépítészeti megoldások, az intelligens padok és játszóterek mellett méltó helyre kerülnek a városi közönség számára fontos alkotások, például a Neptun-kút, a Térdeplő leány szobra vagy a Vizafogó szobor. Németh János Kossuth-díjas szobrász dombormű-alkotása szintén gondos figyelmet kap: a most szakemberek által leválasztott, majd később visszaállított dombormű az új épület beltéri falát díszíti majd.

Néhány különlegesség:

  • Összesen 1852 négyzetméternyi úszófelülettel, mintegy 8700 négyzetméteres, háromszintes épülettel és 260 fős lelátóval valósul meg Zala megye legnagyobb uszodaberuházása, a Zalaegerszegi Városi Uszoda, amely a Modern Városok Program keretében épül.
     
  • Az új építményben a FINA-szabvány versenymedence mellett reprezentatív fogadócsarnokot, egyoldali lelátót, 10×16 méteres tanmedencét, hozzá kapcsolódó barátságos „szülői letekintőt”, 10 fős épített jakuzzit, merülő medencével és pihenő terekkel kiegészült wellness központot, fitness termet, sportolói és látogatói öltözőket, irodákat, bérelhető üzleteket és egyéb kiszolgáló helyiségeket, továbbá tágas büfét és közösségi tereket is magába foglal majd.
     
  • A versenymedence-térben egy 15 négyzetméteres LED-fal kerül beépítésre.
     
  • A gazdaságos üzemeltetés szempontjából az épület homlokzatain megnövelt üvegfelületek segítik a megfelelő hőmérséklet kialakítását az épületen belül.
     
  • A több, mint 1000 méter mélységig lefúrt kút vizének felhasználása a medence víz temperálását segíti elő.
     
  • Az épületen elhelyeznek egy napelemes kiserőművet, mely az üzemeltetési költségek csökkentését szolgálja.

Forrás: TPSC

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mókembé

Mókembé

Akik újraírják a várost.

Noa könyvtára

Noa könyvtára

Klasszikus Bibliai történet ihlette a  noa* új könyvtárkoncepcióját.

Okos parkolóház

Okos parkolóház

Különleges formavilágú és okos parkolóház nyílik Őrmezőn, a Budapest ONE irodaépületnél.

Hirdetés