"...Számomra kétféle kritika létezik. Az egyik közel áll hozzám, és fontos számomra, mert van egy folyamat, amely alatt teljes bizalomra van szükség a megrendelő és az építész, a tervező között. Az ekkor elhangzott vélemények nagyon fontosak. A másik kritika, ami az újságokban jelenik meg, nem igazán fontos.
"...Számomra kétféle kritika létezik. Az egyik közel áll hozzám, és fontos számomra, mert van egy folyamat, amely alatt teljes bizalomra van szükség a megrendelő és az építész, a tervező között. Az ekkor elhangzott vélemények nagyon fontosak. A másik kritika, ami az újságokban jelenik meg, nem igazán fontos. Érdekes, amikor már befejeződött a munka, de a folyamat közben nem igazán mérvadó, mert a kritikusok nem látják át pontosan a folyamatot, és így nem is tudnak alkotóan hozzászólni."
Bojár Iván András: Manapság az európai építészek közül sokan vállalnak feladatokat a Távol-Keleten. Ez Önnel sincs másképp. Miért fontos az ázsiai megjelenés?
Dominique Perrault: Nemrégiben egy nagyszabású pályázaton vettünk részt, a kínai televízió épületének tervezésén. Nagyon izgalmas volt, de 10 évvel azelőtt már dolgoztam Sanghaj beépítési tervén. Elképesztő volt, de egyben nagyon furcsa is, mert fantasztikus és hatalmas lehetőség egy ekkora különös és érdekes várost építeni. Nagy lehetőség, de nagy felelősség is, ugyanakkora az esélye annak, hogy tönkreteszik, mint annak, hogy sikerül. Nagyon nehéz a kínaiakkal építeni, mert megrajzolunk valamit, elfogadják, remekül egyetértünk, aztán megváltoztatják. Kicsit nehéz a projekt ütemezését így kézben tartani, mert a városi projekteknél nagyon fontos az időzítés. Rajzolsz valamit, és két évvel később látod a következményét. Egy terv 5 évvel később válik megépült házzá, aztán 20 évvel később lebontják.
Az ázsiai befektetők ugyanúgy gondolkoznak, ugyanolyan kifinomultan, mint a francia befektetők, vagy egészen másképp?
Egészen másképpen. Franciaországban nagyon félénkek a befektetők, mert sok pénzről van szó. Az Unió nagyon gazdag, de nagyon konzervatív a politika, és sok az építkezés. Igazság szerint a helyzet nálunk talán jobb, és tán Angliában is. Az ottani befektetők egyébként ugyanúgy gondolkoznak, de más a kultúrájuk, és például a környezet is más. Kínában fantasztikus városok vannak. A paloták, a kertek, az egész kultúra fantasztikus, nem sivatag, hanem nagyon civilizált. Az olimpiai játékok kapcsán szeretnék büszkélkedni azzal, hogy részem volt a tervezési folyamatban. Most Kínában az irány nagyon őszinte és remek. A minőség pedig abszolút tökéletes.
Mi az, ami a legerősebb benyomást teszi ott Önre?
A társadalom nagyon konzervatív, ugyanakkor vannak fantasztikus őrültek. Elég vicces például, amikor látod Pekingben, hogy egy beépítési tervről van szó, mondjuk a kínai TV hatalmas épületéről, és rengeteg, legalább tizenhat-tizennyolc torony jár hozzá. Talán jó, talán nem, de ez nem túl lényeges. Szerintem egy ilyen épület abszolút tökéletes. Az új energia bizonyítéka, a városról kialakított új elképzeléseké, noha, ami engem illet, nem értek egyet ezekkel. A kínaiak egyébiránt nyitott emberek, jobban, mint az amerikaiak. De nagyon cinikusak. Sok a torony a városképben, és az építész irodáik szerintem szörnyűek. Nem értek egyet ezzel az irányzattal. A kínaiak szerint a torony ugyanis nem egy objektum, hanem egy hely, amelyben sok ember együtt él. Kell azonban, hogy legyen egy urbánus stratégia, valamiféle átfogó várostervezés, amely a tájjal és az épületekkel együtt kezd valamit. Különben őrült dolog az amerikai felhőkarcolókat lemásolni. Szerintem rettenetes ennyire cinikusnak lenni. Tudjuk, hogy mindenki követ el hibákat a várostervezésben, városfejlesztésben, és nem azt mondom, hogy mi hibátlanok vagyunk, de lám, az ázsiaiak is elkövetik ugyanazokat az ostobaságokat. Szerintem ez teljességgel elfogadhatatlan.
Fontos Önnek, hogy mindig valami újat hozzon létre, amit még más nem? Ön szerint ez az alkotás lényege?
Nem, egy projektnél nem az eredetiség számít, az nem fontos. A hangsúly az épületen van. Az építész számára a legfontosabb, hogy egy épületet hoz létre egy adott helyen, egy adott városban hús-vér embereknek. Szerintem ez a legérdekesebb, mert egy épület egy konkrét helyen betölti funkcióját, de máshol már nem.
Szokott előzetes felmérést végezni egy projekt előtt?
A kutatómunka egy különleges folyamat, aminek a központjában a megrendelő áll. Hiszen a legérdekesebb dolog a megrendelő és az építész közötti kommunikáció. A megrendelő elmondja az elképzelését: szeretne egy tornyot. Rendben. Javasolsz neki egyet, egyfajta épületet, aztán egy másikat, és az egész olyan, mint egy workshop. Érdekes, mert érzed a megrendelődet, a látásmódját, és akkor megmutatod neki a tervedet, aztán módosítasz rajta, és minden lépés egy dialógus keretében történik. Ez számomra nagyon érdekes és hatékony is. Az első ötlet radikálisan eltér a végeredménytől. Az elején nem tudom, milyen lesz az épület, de van egy elképzelésem, javaslatokat teszek, közben kialakul, hogy mi az, ami csak egy elvarázsolt ötlet, mi az, amit meg lehet valósítani, mi az, amin változtatni kell, és akkor ebből születik egy torony vagy egy ikertorony. Nem tudom előre, lépésről lépésre látom kibontakozni a projektet, a megrendelő és az én közös projektemet. Számomra ez a folyamat a lényeg, az együtt gondolkodás, a többi már gyerekjáték. Van egy pillanat, amikor csak egyedül vagy, te és a projekt.
Mindig nagy csapatban dolgozik?
Nem, néha szükség van az egyedüllétre. Mert amikor az emberben megfogan egy ötlet, nem a demokrácia érvényesül. De előtte és utána nagyon demokratikusnak és nyitottnak kell lenni. Ha van egy ötletem, azt előadom, rendben, de ez csak a kezdet. Nem úgy dolgozunk, mint a konzervatív építészeti projekteknél. Egy vacsorához tudnám inkább hasonlítani, ahol kevesebb szószt kérsz, egy kis sót, borsot, ez a bor nem illik az adott ételhez, inkább mást kérsz. A javaslatokat mind meg kell beszélni. Információ és transzformáció. Nagyon komplex folyamat, mert van, amikor egyedül dolgozol, aztán workshopban, aztán megint egyedül. És megint együtt, egyedül, együtt, és így tovább.
Érdekli Önt a kritika? Később megfogadja a bennük megfogalmazott meglátásokat, véleményeket?
Igen, ilyen az élet. Számomra kétféle kritika létezik. Az egyik közel áll hozzám, és fontos számomra, mert van egy folyamat, amely alatt teljes bizalomra van szükség a megrendelő és az építész, a tervező között. Az ekkor elhangzott vélemények nagyon fontosak. A másik kritika, ami az újságokban jelenik meg, nem igazán fontos. Érdekes, amikor már befejeződött a munka, de a folyamat közben nem igazán mérvadó, mert a kritikusok nem látják át pontosan a folyamatot, és így nem is tudnak alkotóan hozzászólni.
Mennyire érdeklődnek Franciaországban az építészet iránt? Olvasnak az emberek az építészetről, tudják, hogy milyen építkezések folynak, hogy mi történik a városaikban?
Nem. Franciaországban az építészetet köd övezi. Sajnos. Húsz évvel ezelőtt még támogatta a politika, először Giscard, aztán Mitterand által. Fantasztikus volt, mert a politikusok személyesen segítették a francia építészeket, ami az én generációm számára teljesen új és fantasztikus volt. Én ugyanis nem vagyok gazdag, apám nem építész, de egy ilyen stratégiával, a köztársaság stratégiájával, ha úgy tetszik, egy új perspektíva nyílt meg előttünk.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 29 - 2003/2. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
