Az építészet nyelvén beszélni a halálról olyan, mint gúzsba kötve kötéltáncolni.
Végsőkig individuális, szekularizált világunkban az építészet nyelvén beszélni a halálról olyan, mint gúzsba kötve „kötéltáncolni”, a hagyomány védőhálója nélkül. Az építész feladata, hogy saját személyes vízióját követve választ adjon a végső kérdésre, elfogadhatóvá tegye a létezés végességét.
Ligetvári István ravatalozója Dabas-Gyónon nem öltözik a hagyomány unalmas és hazug jelmezébe. Hófehér falak megtört, szokatlan elemek együttese, ahol a szem hiába kutat ismerős motívum után. A lélekharang önálló haranglába két egybevágó négyszögből áll össze, sem párhu-zamos él, sem derékszög nem segíti a forma befogadását. A harangot magát fekete lamellák takarják: mintha egy hipermodern hangszóró állna a zöld füvön és hirdetné a veszteséget.
A fehér épület – zöld természet ellentét teljesen koncepciózus. A ravatalozó mellett futó fehér kerítés, mely még az épület oldalára és tetejére is felkúszik, mintha egy félbehagyott keret lenne, elhatárolja egymástól a „vadont” és az épített, azaz „kulturált” környezetet. A hosszú, teljesen homogén fehér felület csak a fák lombkoronájának mozgalmas háttere előtt tud igazán kibontakozni, azzal folytonos ellentétben képes csak saját lényegét megmutatni. A támfal magának az életnek is a szimbóluma: emelkedik, eléri csúcspontját, majd visszahanyatlik a földbe. A csúcspont itt maga a ravatal, ahonnan az élet teljessége látszik: a befejezett élet méltóságából lehet csak megítélni az embert.
Az épület homlokzatán található az egyetlen klasszikus értelemben vett jel, utalás csupán, mégis felkelti a néző figyelmét egy ilyen tudatosan visszafogott környezetben: egy fekete kereszt. Arányai azonban több, mint szokatlanok. Vízszintes szára sokkal hosszabb, mint a függőleges, és utóbbi nem a szimmetriatengelyen található. Mintha el lenne forgatva és le lenne az egyik oldala vágva a klasszikus szimbólumnak. A tekintet óhatatlanul is el akar fordulni 90°-kal, keresve a megszokott nézőpontot, belekapaszkodni az ismertbe. Aztán felötlik egy másik lehetséges értelmezés: ennek a keresztnek a közvetlen elődje nem a kereszténység, hanem Piet Mondrian képei.
Az egymást keresztező fekete vonalak a homlokzat síkjába, és az arra fektetett falemezre éppen úgy illeszkednek, mint a holland festő képein az egyenesek a színes felületekre. Az épület bal oldalán és tetején végigfutó betonkeret is a képiséget erősíti, mint a mély rámák a polgári szalonok falán lógó festményeken, keretezi és felerősíti a vizualitását saját középpontjának. Azonban Ligetvári épületén a fekete egyeneseknek és falapoknak komoly funkciójuk van: tolófalként magának a ravatalozó központi terének a nyílászárói. Az elcsúsztatható színes felület a modernitás álmát idézi Theo van Doesburg mobil építészetén keresztül, ahogy a ravatalozó hófehér kockája is hasonló előképek visszhangja.
Nyers, faszínű bútorai szigorú geometriájukkal a platóni tökéletes formákat, a felülvilágító a természetfölöttit idézi. A bejárattal szemközti falon, a szárnyasoltárok mintájára, hármas osztatú üvegablak áll, Balogh Eleonóra munkája. Az anyagában és témájában is transzcendens képen absztrakt madarak repülnek az éjszaka sötétjéből a nyári égbolt kékjén keresztül a béke fehér végtelenjébe.
Vezető tervező: Ligetvári István
Társtervező: Kovács Zoltán
Építész munkatársak: Ligetvári Dorottya Sára (harangláb terv), Kántor Csaba, Timmer Dániel
Üveg triptichon: Balogh Eleonóra
Bútortervek: Ligetvári István, Kovács Zoltán
Tervezés éve: 2014
Átadás éve: 2015
Alapterület (bruttó): 128,50 m2
Szöveg: Gárdonyi László
Építész: Ligetvári István
Fotó: Ligetvári Dorottya Sára
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/5-ös lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 121 - 2015/05. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Sorsok Háza, Sou Fujimoto, kilátó Galyatetőn, Lauder Óvoda
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
