Az építészetnek egy itthon kevésbé ismert hangja szólal meg mostantól a Városligetben. A Sou Fujimoto tervezte épület az általunk megszokotthoz képest más értelmet és rugalmasságot ad az elemeknek, határokat mos el, valódi kapcsolatot teremt a környező természettel.
Ahhoz, hogy a sok év várakozás után végre kibontakozott Magyar Zene Háza épületét megértsük, nyilván valamelyest el kell merülnünk a japán építészeti lélekben is. Azzal, hogy a bő hat évvel ezelőtti, a Liget Budapest Projekt keretében kiírt tervpályázaton az akkor Európában még kevésbé jegyzett Sou Fujimoto nyerte el ránézésre nehezen meghatározható funkciójú és formájú épületével az első díjat (nota bene a ház funkciója a pályázat kiírásakor világos volt; hármas felosztás a három funkció számára: kiállítás, koncert és zenepedagógia – a szerk.), egy addig nem igazán ismert új szemléletmód bukkant fel a hazai középületek világában. Majd, üdítő meglepetésként a megvalósítás végig is tudott menni az eredeti koncepció mentén, az egyszerűnek nem mondható építési folyamat rögös útján, és valóban egy újszerű építészeti gondolatvilággal lep meg minket a Liget fái között.
A tájból, erdőből és a zene hullámvonalaiból építkező, teljesen körbejárható épületnek voltaképpen nincs fő nézete, nincs egy meghatározó homlokzata, mindenki számára abból a pontból nyújt élményt, ahonnan elsőként megpillantja. Értelmezhetjük akár egy túlméretezett, mégis teljesen arányos pavilonnak is. Olyannyira transzparens, hogy a parkban sétáló ember majdhogynem észrevétlenül lép be, majd kerül az egyre mélyebb rétegekbe, melyek végig úgy viselkednek, mint maga az erdő, ahol a levelek között átszűrődik a fény.
Sou Fujimoto a több ezer kilométeres távolságból nagy precizitással követte végig a projektet. A járványhelyzet elharapózásáig számos látogatást tett, ezt követően pedig online tartotta a kapcsolatot – s szinte minden anyagot és felületet állandóan fizikailag modellezett. Nagyon sok valódi makett, valódi szemléltetés született a tető kialakításától kezdve a burkolati elemek találkozásáig.
Szigorúan, lényegében igen kevés kompromisszummal vitte végig a Magyar Zene Házát, amelynél legnagyobb hangsúlyt a formai kialakításra helyezte. Ehhez pedig az kellett, hogy hazai partnere, a M-Teampannon iroda levezényelje azt a nagyon összetett szakági kooperációt, amellyel ez a szokatlan szemléletű, nagy precizitást, számos apró elemet és finom kidolgozást igénylő épület tényleg magas színvonalon megvalósulhatott.
Cikkünk az Octogon magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából, amely teljes hosszában erre a linkre kattintva olvasható.
