Jön a Falra fel! 8.0 plakátaukció.

A Múzeum Antikváriumnak és a Plakátfiúnak köszönhetően idén is előbb érkezik a karácsony a plakátművészet kedvelőinek, ugyanis az őszi Falra fel! 8.0 aukción rengeteg kincsre licitálhatnak november 17-én 19 órától az Atelierben az érdeklődők.

 

A plakátművészet célja mindig is a figyelemfelkeltés volt, de az adott pillanatban, akkor és ott az ember a nagy rohanás közepette fel sem fedezte a bennük rejlő művészi értéket. Bár a múlt században is neves grafikusok dolgoztak rajtuk, de az ötlet nem egy-egy egérkattintással valósult meg. Éppen ezért fontos felkutatni, összegyűjteni és mások számára is elérhetővé tenni a megmaradt plakátokat, mely a kezdetektől fogva a szervezők legfőbb célkitűzése és hitvallása, de nevezhetjük ezt akár szenvedélynek is.

Ha a címnél maradunk, akkor legtöbbünknek a Lugoson született, és később hollywoodi karriert befutott Lugosi Béla jut eszünkbe, aki elsőként formálta meg az erdélyi vérszívó grófot és kapta meg magyarként először a csillagot a hollywoodi hírességek sétányán. Az 1931-es Drakula film plakátja is ott lesz a nyolcadik Falra fel! aukció eladásra kínált tételei között. Lugosi mellett számos magyar filmes tett szert világhírnévre a tengerentúlon, köztük volt Kertész Mihály is, aki ugyancsak korán eldöntötte, hogy filmezni akar, és ehhez minden körülmények között tartotta magát. Munkássága előtt A magyar föld ereje című 1917-es filmjének plakátjával tisztelegnek a szervezők, amit még szülőhazájában forgatott, hogy aztán Michael Curtiz néven meghódítsa Hollywoodot is, és olyan filmeket alkosson az örökkévalóságnak, mint az 1942-es Casablanca, melynek plakátja szintén megtalálható a novemberi Falra fel! árverés tételei között.
 



A pop art közkedvelt és közérthető formanyelve nagyon erős hatással volt az egész világ plakátművészetére, beleértve a hazait is, és egyetlen rezsimnek sem sikerült megakadályoznia a szabadságérzet beszivárgását a magyar közgondolkodásba, így hozva létre harsány, sokszínű és életvidám alkotásokat. Az aukción ezt a vonalat a műfaj legismertebb alakjai képviselik a My Fair Lady, az Estély habfürdővel, a Dél csillaga, a Matrózszerelem és a Ragyogj, ragyogj csillagom filmek plakátjaival.
 


Ezúttal is lesznek kereskedelmi- és reklámplakátok, mint például a velúrszőnyeg, a mosó méteráru, a Közért, a Zizi és a Deischel sodronygyár falragasza, a fogápolást népszerűsítő plakát vagy éppen az, amelyiken Alfonzó invitál minket filmnézésre. A vásári plakátokat a BNV és az 1938-as bécsi őszi vásár plakátjain kívül a Feszty-körkép Városligetbe való 1909-es visszatérését ünneplő darab képviseli, és érdekes színfoltot jelent Andy Warhol Roli Zoliról, a Lemezárugyár játékáról készített grafikája.
 


A Falra fel! nyolcadik aukcióján az érdeklődők licitálhatnak egy igazán erős Latinovits blokk darabjaira is, benne filmplakátokkal és standfotókkal, mint például az Isten hozta őrnagy úr! vagy a Legszebb férfikor; valamint a szervezők tisztelegnek az idén elhunyt Jean-Luc Godard előtt is, a rendező Alphaville című filmjének plakátjával.
 


A teljesség igénye nélkül még néhány tétel az árverésről: A világ nem elég, a francia Buster Keaton, az amerikai Pál utcai fiúk, a német Hellraiser és egy jugoszláv Rambo plakát, de nem maradhat ki a Star Wars univerzum sem, lesznek relikviák, köztük a magyar leleményre oly jellemző, engedély nélkül készült NOVOPLAST társasjáték és képregény keresztrejtvénnyel, valamint filmplakátok is.
 


 


A külföldi grafikusokat szintúgy olyanok képviselik, akik maradandót alkottak a plakátművészetben, kalapács alá kerül a Get Carter Michael Caine-nel, a Manhattan Woody Allentől, a Ginger és Fred Fellinitől, A nő a holdon Fritz Langtól, a My Fair Lady Audrey Hepburnnel vagy a Rocketeer plakátja is.
 


Most is erős lesz a zenei felhozatal, olyan ritkaságokhoz lehet hozzájutni, mint például a Teenbeat holland zenei magazin 1968-as száma, számozott művészplakátok Jim Morrisonról és Mick Jaggerről, a Nap-Nap Fesztivál vagy a holland Plastic Dolls 1987-es Petőfi Csarnokbéli koncertjének plakátja Gerhes Gábor grafikájával.

Falra fel! 8.0 plakátaukció

Időpont: november 17-én 19 órakor
Helyszín: Atelier
Facebook esemény

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szeretnél egy Excaliburral harcoló János vitézes plakátot, esetleg Jim Jarmusch első filmjének falragaszára vágysz?

Szeretnél egy Excaliburral harcoló János vitézes plakátot, esetleg Jim Jarmusch első filmjének falragaszára vágysz?

Akkor semmiképpen ne maradj le az ötödik FALRA FEL! plakátaukcióról!

Biliárdasztal több szerepben
  • 2021-03-08 06:00
  • Deco

Biliárdasztal több szerepben

A Fusion Tables Design irodája és bemutatóterme.

Minimalista design könnyed feszültséggel

Minimalista design könnyed feszültséggel

Megnéztük Portik Adorján új bútorait.

Hirdetés