5280 House, Bozeman (Montana, USA)

Bozemanban épült lakó- és műteremház egyszerre introvertált és extrovertált. A berlini Barkow Leibinger iroda munkája, az 5280 House közös tető alá hozza a magánéletet és a munkát, miközben pazar kilátást nyújt a nem mindennapi környezetre is. Mindezt kizárólag fából...

 


A covid-járvány idején Bozeman nagyon keresett területté vált: a pandémia idején és okán lezajlott kitelepülés 2021 márciusában 45%-kal megemelte a lakásárakat. A régióra a mezőgazdasági területek, csűrök, tanyák és külvárosi házak keveréke jellemző. A hegyek közelsége miatt hagyományosan erős a faépítészet, a közelben található egy Richard Neutra által tervezett gerendaház, a Montana State University Breeden Fieldhouse épülete pedig 1957-ben, elkészültekor a világ legnagyobb fesztávolságú ragasztott fa szerkezete volt.


A lejtős telekre az átlója mentén illeszkedő, négyzetes alaprajzú, átriumos ház két „L” alakú épületszárnyból áll. A nagyobb fogadja be a lakóhelyiségeket, a patak felé néző kisebben a designstúdió mellett egy szauna-egység kapott helyet. A legmagasabb ponton található a garázs, legalul pedig a szülői háló helyezkedik el. A sík födém alatt a helyiségek belmagassága a lejtés irányában fokozatosan nő. Alul a szomszéd felé egy beton támfal határolja a házat, benne külső kandallóval. 
 


A lapostetőt ragasztott faszerkezet hordja, az összefüggő tető alatt a két épületrész között két fedett terasz alakul ki. A teljes konstrukció – a falak, az előre gyártott, ragasztott gerendák, a fa mennyezet, de a belsőépítészet, az ajtók és ablakok is – mind helyszíni és előregyártott faanyagból készültek, igazolva, hogy ez a fenntartható technológia ma is életképes. 

 


Bozemanban a tél szélsőséges, a nyár pedig rövid. Télen energiatakarékosan lehet működtetni a házat azzal, hogy a fűtendő területek egyszerűen elkülöníthetők.
 

Építészek: Barkow Leibinger, Berlin – Frank Barkow, Regine Leibinger
Kivitelezés: 2019. augusztus - 2020. november
Helyszín: Bozeman, Montana, USA
Méret: 315 nm

 

Forrás: Barkow Leibinger 
Fotók: Iwan Baan




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Óvatosabban tervezzük az otthonaink felújítását, de a napelemes tetőcserép továbbra is nyerő

Óvatosabban tervezzük az otthonaink felújítását, de a napelemes tetőcserép továbbra is nyerő

Halasztás és költségoptimalizálás az otthon projekteknél.

Hamarosan vízre száll Csehország első, 3D nyomtatással készült lakóháza

Hamarosan vízre száll Csehország első, 3D nyomtatással készült lakóháza

Az épületet egy nyomtatókarral ellátott robot készíti.

A ház, ahol úgy élhetsz, mint egy sziklába vájt barlangban

A ház, ahol úgy élhetsz, mint egy sziklába vájt barlangban

A sziklás, kopár táj nemcsak az inspirációt adta, de eszközként is szolgált a ház megtervezéséhez.

Hirdetés