26,5 millió dollárért bárki megveheti.

Fény derült a titokra, leleplezték ugyanis azt a házat, ahol Luke Skywalker, Csubakka és társaik ejtőztek egyet a Csillagok háborúja filmforgatás alatt. A rezidencia a Los Angeles-i Hidden Hills környékén bújik meg, és most bárki megvásárolhatja.

Fotó: Top Ten Real Estate News

A Hidden Hills évtizedek óta azoknak a hírességeknek a búvóhelye, akik biztos távolságban szeretnék tudni maguktól a paparazzókat. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy itt laktak a Star Wars szereplői is a forgatások alatt, csak miután felfedezték a rejtekhelyüket, inkább a ház eladása mellett döntöttek.

A kő kandallóval és nagy ablakokkal ellátott belső terek megidézik a film hangulatát, miközben a külső részt medencével, vízeséssel, csúszdával, barlanggal valamit teniszpályával látták el, vagyis kívül-belül tökéletes a földlakók és az űrből érkezők számára is.

Tekintettel arra, hogy egy távoli galaxisból érkezők otthona volt, akik az „első” otthonukat hagyták el egy időre, a ház melletti dombon van egy csillagvizsgáló is, hogy Luke és vendégei igazán otthon érezzék magukat.

 

A kényelmes élet körülményei mellett a környezetvédelmet sem hagyták figyelmen kívül, a ház energiaellátását napelem panelek biztosítják, miközben kialakításra került egy organikus kert is. Ha ez nem lenne elég, akkor az alagsorban van egy bár, a felső szinten pedig egy fitneszterem, és egy nagy akvárium trópusi halakkal. A lenyűgöző Hidden Hills birtok galaktikus titkok őrzője, és most bármely földi halandó megvásárolhatja 26,5 millió dollárért.

Forrás: Top Ten Real Estate News




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fenntartható élet egy kagylóhéjban

Fenntartható élet egy kagylóhéjban

Főszerepben az újrahasznosított fa és a természetes fény.

Nézd meg Sigmund Freud londoni házát!

Nézd meg Sigmund Freud londoni házát!

Virtuálisan is bejárható a pszichoanalitikus egykori háza.

Eladó a ház, ahol Csubakkáék kiheverték a Star Wars forgatását

Eladó a ház, ahol Csubakkáék kiheverték a Star Wars forgatását

26,5 millió dollárért bárki megveheti.

Hirdetés