A látnoki építészet nemzetközi platformja

A Német Formatervezési Tanács által 1953-ban alapított díj, az ICONIC AWARDS: Innovatív Építészeti Verseny az interdiszciplináris párbeszédet segíti elő, illetve az építészet és a formatervezés fontosságát kommunikálja a nemzetközi közönségnek. 2023-ban három magyar épület került a díjazottak közé. 

 

Két díjat is hazahozhat a Vass-Eysen Áron és Máté Tamás vezette BIVAK studio: a tahitótfalui műteremházuk és a Saunabivak is elnyerte a zsűri elismerését.

 

Fotó: Yanep Lust

Az előbbi esetében az ügyfelük egy művészházaspár volt. Fotográfusként és textilművészként mindketten a fénnyel dolgoznak, a terek struktúrája így a fényre és a telek meredek, keskeny lejtőjére épül. Az épület 30 m hosszú és 4,5 m széles, a műterem belmagassága pedig 7,5 m: egy különleges arányú helyiség, amelyet a művészetük igényeihez terveztek. Az épület formájának csendes homogenitása az impulzív természeti környezetre ad választ. 

 

Fotó: Yanep Lust

Az utóbbi egy mobil szauna, amely rétegesen ragasztott fenyő CLT-panelekből készült. A lebegő hatású építmény jellegzetessége a négy karcsú láb, amelyek segítségével könnyedén le lehet emelni egy utánfutóról, és a terepviszonyoktól függően lehet állítani a magasságát. A szauna mérete és súlya megfelel az európai vontatási szabályoknak, hogy könnyen mozgatható legyen.
 



A fiatal építészduó mellett egy nagy beruházás, a Néprajzi Múzeum új épülete is díjat kapott, amelyet a Napur Architect jegyez. 

 

„Az új budapesti Néprajzi Múzeum dinamikus, mégis egyszerű vonalakkal harmonizál a park környezetével, és kommunikál a környező városrészekkel. A szerkezet 60%-a a földszint alatt helyezkedik el. Az épület látványos védjegye a parkosított tetőkertet körülvevő, két egymásba fonódó üvegfüggönyfal, a közel félmillió pixelből álló, néprajzi motívumokra épülő, egyedi fémrácsos elemmel ” – írják róla az ICONIC AWARDS honlapján. 

 

Fotó: Incze László



Az év építésze Sou Fujimoto lett, akinek a nagy nemzetközi elismerésnek örvendő Magyar Zene Háza épülete a Néprajzi Múzeum szomszédságában áll Budapesten.

 

„Megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk a 2023-as év építészének járó ICONIC AWARD-ot. Építészetünk egy nagyon alapvető kérdés feltevésével jön létre, a természet és az ember alkotta tárgyak közti kapcsolatot, valamint a történelem, a jelen és a jövő összefonódásait keressük. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk, hogy a világ minden tájáról sok olyan neves bíráló értékelt minket, akik a jó építészet fejlesztésére törekszenek. Mi továbbra is olyan építészetnek fogjuk magunkat szentelni, amely valódi harmóniában áll a természettel, a várossal és az emberekkel” – nyilatkozta az elismerés kapcsán Fujimoto.

 

Fotó: Palkó György 

 

A díjátadóra 2023 októberében kerül sor Münchenben. 

 

Forrás: ICONIC AWARDS

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Három magyar épület kap idén ICONIC AWARDS díjat

Három magyar épület kap idén ICONIC AWARDS díjat

A látnoki építészet nemzetközi platformja

Augusztus végéig lehet jelentkezni az Architecture MasterPrize-ra

Augusztus végéig lehet jelentkezni az Architecture MasterPrize-ra

Az év legjobb építészeti és design eredményeinek ünneplése
 

Hirdetés