Pontosabban Magyarósi Csaba videóját, amit az influencer január 16-án posztolt.

Az egyik legismertebb hazai influencer, Magyarósi Csaba forgatott egy videót a Liszt Ferenc Repülőtér új utasmólójáról, amely a fapadosok utasait korábban kiszolgáló „bádogvárost” váltotta fel. Magyarósi a videónak a meglehetősen határozott MENŐ az új FAPADOS terminál és az új BAD BOYS címet adta, ennek megfelelően jó véleménnyel volt az új épületről, a videót pedig az első napokban több mint 80 ezren látták.

A Budapest Airport megbízásából épülő modern, magas komfortot biztosító csarnok kiváltja az eddigi egyszerűsített beszállítókapukat, így a diszkont légitársaságok utasai az épületből közvetlenül jutnak el a repülőgépekhez. A Market Építő Zrt. fővállalkozásában felépülő mólóval 11 500 négyzetméter területen valósul meg az egyszerűsített beszállítókapukat felváltó, diszkont légitársaságokat kiszolgáló utasváró hall, mely a terminálokkal megegyező komfortot biztosít.

Most a beruházás első üteme valósult meg, a nyáron befejeződő második ütem még látványosabbnak ígérkezik




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Debrecen a világ legjobb befektetési állomásai közt

Debrecen a világ legjobb befektetési állomásai közt

A hajdú-bihari megyeszékhelyet például New York, Greater Montreal, Berlin, Hong Kong előzi meg.

Drónok és tanulópilóták is lesznek Magyarország egyik legrégebbi repterén

Drónok és tanulópilóták is lesznek Magyarország egyik legrégebbi repterén

Sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér épül, amihez ipari parki terület is kapcsolódik majd.

Infrastruktúra egy új világ közlekedéséhez

Infrastruktúra egy új világ közlekedéséhez

Angliában épül meg az első városi reptér a zéró emissziós repülők számára.

Hirdetés